2013. február 7., csütörtök

Krémes rakott krumpli

Egy kis személyes:

Gyerekeim is és én is nagyon szeretünk mindent,ami krumplis, így a rakott változatot is. Egyszer nagyon megkívántunk, de se tejföl, se kolbász nem volt otthon. Senkinek nem volt kedve boltba menni, így abból kellett valami hasonlót összehoznom, amit a hűtőben és konyhámban találtam.

Az eredmény valami fantasztikus lett!!!!

Azóta nem is készülhet rakott krumpli másként. Ezt a változatot még a férjem is megeszi, pedig ez az étel korántsem tartozik a kedvencei közé.

Miért jobb az eredetinél?

Szaftosabb és  krémesebb. Kevésbé kalóriadús,s könnyebben is emészthető.
  Egyszerűen eteti magát!!!!

Hozzávalók:

1,5 kg közepes méretű burgonya
12 tojás
1 csomag szeletelt bacon
2 dl főzőtejszín
2 dl tej
2 evőkanál finomliszt
só, bors ízlés szerint
kevés vaj
egy kevés olaj

Elkészítése:

A burgonyát alaposan megmossuk, és héjában megfőzzük. A tojásokat jó keményre főzzük, s hideg vízben hagyjuk kihűlni.
A bacont apró kockára vágjük, s teflon serpenyőben megpirítjuk. A sült kockákat kiszedjük. A visszamaradt zsiradékot átöntjük egy nagyobb serpenyőbe, s világosra pirítjuk benne a lisztet. Hozzáöntjük a tejet, s habverő segítségével csomómentesre keverjük.Folytonos keverés mellett kiforraljuk, tejszínnel higítjuk, sóval, borssal ízesítjük.Visszatesszük a megsült bacon kockákat is. A mártásunk legyen a megszokottnál sósabb, hiszen a burgonyánk sótlan.
A végén montírozzuk. (vajdarabkákat keverünk a forró mártásba-ettől krémesebb lesz.) A kész mártásnak tejfölsűrűségűnek kell lennie. (Egy kicsit akár hígabb is lehet:)
A főtt burgonyát és a tojásokat megtisztítjuk, karikára vágjuk.
Egy tűzálló tálat (tepsit) kiolajozunk, beterítjük az alját szeletelt, főtt burgonyával. Meglocsoljuk a mártásunkkal, majd egy sornyi karikára vágott főtt tojással fedjük. Ezt a réteget is bekenjük a baconos szósszal. Mindaddig így járunk el, míg tart a hozzávalókból. A legfelső réteg burgonya és mártás legyen!
Előmelegített sütőben addig sütjük, míg a teteje roogós, kellemes barna színű nem lesz.

Jó étvágyat!

Tipp:

Ha gazdagabban szeretnénk elkészíteni, a tűzálló tálat baconnal bélelhetjük, a tetejét füstölt reszelt sajttal szórhatjuk meg. Reszelt sajttal dúsíthatjuk a mártásunkat is. Így még finomabb!!!!












1 megjegyzés:

  1. Csodalatosan nez ki es egyben kulonleges is. Kicsit mas, mint a hagyomanyos, es ez tetszik. Ki fogom probalni. Koszonom, hogy megosztottad velunk! :)

    VálaszTörlés

Itt hagyhatsz megjegyzést ;)