Egy kis személyes:
Gyerekkoromban nem ettem ehhez hasonló salátákat. nem is nagyon ismertük. Harmadikos gimnazistaként ismerkedhettem meg az orosz konyhával egy nyári táborban a Szovjetunióban. Ott minden fogás salátával kezdődött, majd jött egy tartalmas leves rántás nélkül, s harmadikként valamilyen húsétel. Ott ettem először barna kenyeret is. (Már a hetvenes években fantasztikus kínálatuk volt,a legsötétebbtől a világosig legalább hat árnyalat!)Én mind a salátáikat, mind a kenyerüket megszerettem. Gyakran előfordult, hogy én csak salátát ebédeltem, elkérve azoktól, akik bele se ütötték a villájukat, ők pedig jól jártak az én levesemmel és a harmadik fogásommal. Szinte már fekete kenyérrel ettem, s nem hiányzott más.
Ehhez a salátához hasonlót ott ettem először, azóta is szeretem.
Hozzávalók:
- 30 dkg főtt sonka vagy sonkás felvágott
- 5 burgonya
- 6 tojás
- 8-10 db ecetes uborka (ha nagyobbak, kevesebb)
- 2 fej hagyma
- 1 evőkanál mustár
- 1dl főzőtejszín
- 3 dl tejföl (ha szaftosabban szeretjük, lehet több)
- só
- bors
- porcukor
Elkészítése:
A burgonyát és a tojást megfőzzük, majd apróra vágjuk. (esetleg reszeljük, de ne pépesre)
Felapritjuk a felvágottat, a hagymát, az uborkát is. Jól összekeverjük a hozzávalókat.
Elkészítjük a mártást. A tejszínt, a tejfölt, ízlés szerint sót (ne felejtsük, a burgonya többet igényel) borsot, porcukrot, mustárt, s habvarő segítségével habosra keverjük.
Ráöntjük az előkészített tojásos keverékre, s vigyázva, hogy ne törjön, átforgatjuk. Finomabb, ha hűtőben áll pár órát, mert így összeérnek az ízek.
Tipp:
Barna kenyérrel önálló vacsora, de köretként is adhatjuk húsok mellé.Jó étvágyat!
Tejfölös- tejszínes alap/kis mustár, kevés majonéz, só, bors, porcukor/ 1 hagyma apró kockára vágva, sonka vagy sonkás felvágott csíkokra vagy kockára, főtt burgonya, főtt tojás reszelve.( 4 burgonya, 5 tojás ) hamar kész, és finom!:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Itt hagyhatsz megjegyzést ;)