2013. február 5., kedd

Korhelyleves

Hozzávalók:

30 dkg savanyú káposzta,
20 dkg füstölt kolbász,
10 dkg húsos füstölt szalonna,
2 dl tejföl,
1 babérlevél,
1 evőkanál piros fűszerpaprika,
1 evőkanál Vegeta,
1 evőkanál liszt,
1 fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
1/2 citrom leve és héja,
késhegynyi törött fekete bors,
csipetnyi cukor.

Elkészítése:



A füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk, és zsírját kiolvasztjuk. Rátesszük a megtisztított
és finomra vágott vöröshagymát, majd üvegesre pirítjuk. A tűzről lehúzva belekeverjük a
pirospaprikát, ezután 1 evőkanál vizet ráöntve, hozzáadjuk az apróra vágott és lecsöpögtetett
savanyú káposztát. Néhány percnyi pirítás után felöntjük szűk egyliternyi vízzel. Beleszórjuk
a Vegetát, a borsot, a zúzott fokhagymát, hozzáadjuk a babérlevelet, a citrom apróra vágott
héját, és befedve felforraljuk. 20 percig főzzük. Közben a kolbász bőrét lehúzzuk, és
felkarikázzuk. A főzés félidejében beletesszük a levesbe. Végül belekeverjük a fél dl vízzel és
liszttel simára kevert tejfölt, majd jól kiforraljuk. Csak akkor ízesítjük a citromlével, ha nem
elég savanyú. Csipet cukrot is belekeverünk, és forrón tálaljuk. (Ha a társaság szereti a csípős
ízt, tehetünk bele egy cseresznyepaprikát is.)

Javaslat:

Ezt a levest sokan csak szilveszter után készítik a másnaposságra gyakorolt jótékony hatása miatt..Ám a téli vitaminszegény hónapokban  érdemes gyakrabban fogyasztani. S az sem mellékes, hogy nagyon finom.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hagyhatsz megjegyzést ;)