2013. február 27., szerda

Töltött krumplipárnácskák

Egy kis személyes:

Orosz szakosként sok időt töltöttem a volt Szovjetunió területén. Még mindig frissen él bennem az emlék, amikor az utcán hatalmas üstök mellett álló nénikék frissen sült pirogot árultak. nem volt drága, ezért diákként is megtehettük, hogy gyakran együnk ilyet. nagyon sokfélével találkoztunk: volt halas, krumplis, tojásos, húsos, hagymás, lekváros túrós.
Ezt a receptet ez az íz ihlette.

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 30 dkg főtt burgonya
  • 20 dkg grahamliszt
  • 10 dkg finomliszt
  • 1 dl tej 
  • 5 dkg vaj (margarin)
  • 5 dkg friss élesztő
  • 1 tojás
  • egy csipet cukor

A töltelékhez:

  • 10 dkg bacon
  • 3 dkg vaj
  • 3 egész tojás + 1 tojás sárgája
  • 1 kis fej hagyma
  • bors

Elkészítése:

A burgonyát megfőzzük, majd áttörjük, vagy lereszeljük és kihűtjük. A  langyos cukros tejjel az élesztőt megfuttatjuk, s ráöntjük a burgonyára. Hozzáadjuk a tojást, a puha vajat, sót s jól összekeverjük. A lisztekkel tésztát gyúrunk a burgonyás keverékből. Nem kell megijedni, ha egy kicsit keményebb!
Legalább egy órát pihentetjük. Addig elkészítjük a tölteléket. Akockára vágott bacont a vajon megpirítjuk, de ne legyen túl száraz! Hozzátesszük az apróra vágott hagymát, s azzal is pirítjuk.Levesszük a tűzről, hozzáadjuk az apróra vágott főtt tojásokat, fűszerezzük, s az egészet egy tojás sárgájával összefogjuk.
A tésztát fél centiméter vastagra nyújtjuk. Nagy pogácsaszaggatóval köröket vágunk. A közepükbe a töltelékből kis halmot teszünk, félbehajtjuk, ujjainkkal lenyomkodjuk, villával cifrázhatjuk is.
Ha több a tésztánk, mint a töltelék, a maradékból háromszögeket vágunk, s villával megszurkáljuk.
Forró olajban, közepes tűznél sütjük. Papírtörlőre szedjük, s azonnal fogyaszthatjuk.

Tipp:

Tálalhatjuk bármilyen salátával, parikával, paradicsommal, hagymával, de magában is teljes étel.
Másnap mikróban átmelegíthetjük, de hidegen is finom.

Krumplis  ételek még:

http://hobbimakonyham.blogspot.hu/2013/02/krumpliimadok-derelyeje.html
http://hobbimakonyham.blogspot.hu/2013/02/kremes-rakott-krumpli.html
http://hobbimakonyham.blogspot.hu/2013/02/brokkolis-krumplipure.htmlhttp://hobbimakonyham.blogspot.hu/2013/02/bundas-virsli.html

JÓ ÉTVÁGYAT!



Diófasírt

 Egy kis személyes:

Sokakban él az a tévhit, hogy a dió csak az édes íznek a barátja. Egy ismerősöm mesélte, hogy egyszer olyan esküvőn volt, ahol a vendégek nagy többsége egyáltalán nem evett húst. Mégis rogyadoztak az asztalok, a húsnak tűnő ételektől. Ő említette először a diófasírtot is. A receptet viszont nem ismerte.
Ezért úgy gondoltam, hogy majdnem  ugyanúgy készítem el, mint a hagyományos vagdaltat.S bevált! Sem ízében, sem állagában nem áll messze a hagyományos fasírttól. Többször is úgy kínáltam meg ismerőseimet, hogy nem közöltem előre, mit esznek. Míkor felhívtam a figyelmüket, ők csodálkoztak a legjobban, hogy  észre sem vették.
Íme.

Hozzávalók:

  • 20 dkg darált dió
  •  2 tojás
  • 1 hagyma
  • 1 kis burgonya
  • l tejbe áztatott, kifacsart zsemle
  • fél csokor petrezselyemzöld
  • bors
  • Vegamix
  • pirosparika
  • kevés olaj + olaj a sütéshez.
  • 2 gerezd fokhagyma (elhagyható)

Elkészítése:

Az olajon üvegesre párolom az apróra vágott hagymát, hozzáadom a darált dióhoz a finomra reszelt burgonyával együtt. Belekeverem a zsömlét, 2 nyers tojást tojást, s ízesítem sóval, borssal, pirospaprikával,(ételízesítővel). Ha túl lágy lenne, esetleg zsemlemorzsával sűríthetjük. Kis gombócokat formálunk a masszából, s forró olajban közepes lángon sütjük.

Tipp:

Ha a munkahelyre is viszek belőle, a fokhagymát kihagyom, s csak petrezselyemmel ízesítem.
A nyers, reszelt burgonya puhábbá teszi a fasírtot.
Ha a forró olajba dobunk egy parafadugót, a nedvességet magába szívja, így az olaj, nem habzik, nem fut ki.


JÓ ÉTVÁGYAT!

Megjegyzés:

Vegaételek még:

http://hobbimakonyham.blogspot.hu/2013/02/biborsalata.htmlhttp://hobbimakonyham.blogspot.hu/2013/02/brokkolis-krumplipure.html
http://hobbimakonyham.blogspot.hu/2013/02/jegsalata-leves.htmlhttp://hobbimakonyham.blogspot.hu/2013/02/csicsoka-kremleves.htmlhttp://hobbimakonyham.blogspot.hu/2013/02/finom-tavaszi-leves.html
http://hobbimakonyham.blogspot.hu/2013/02/puliszka.html
http://hobbimakonyham.blogspot.hu/2013/02/tejfolos-karfiol.html
http://hobbimakonyham.blogspot.hu/2013/02/gombafasirt.htmlhttp://hobbimakonyham.blogspot.hu/2013/02/krumpliimadok-derelyeje.htmlhttp://hobbimakonyham.blogspot.hu/2013/02/karfiolkremleves-maskent.html 

 



 

2013. február 26., kedd

Krumpliimádók derelyéje


Egy kis személyes:

Ehhez hasonló étellel 1986-ban találkoztam Lengyelországban. A lengyelek nagy többsége gyakorló katolikus, s szigorúan betartja  a pénteki böjtöt. Barátnőm, akihez pont ezen a napon volt  ebédmeghívásom, váltig szabadkozott, hogy csak ilyen egyszerű étellel kínál.
Ám elég volt csak megkóstolnom ahhoz, hogy ne felejtsem el ezt a különlegesen finom "krumplis tésztát".
Azóta nem egyszer jártam ebben az országban, s ha választani lehet, mindig ezt kérem.
Barátnőm édesanyja  csak nagyvonalakban vázolta a receptet, hiszen- akár csak én- a főzéshez ő sem használ mérleget. Talán ez az a recept, ami leginkább megközelíti a "pelményi" ízét.

Hozzávalók:

A tésztához:

25 dkg burgonya
1 tojás
1 evőkanál vaj
csipet só
annyi liszt, hogy rugalmas, nyújtható tésztát kapjunk

A töltelékhez:

2-3 burgonya
1 kis fej hagyma
1 tojás sárgája
5 dkg vaj
10 dkg reszelt trappista sajt

bors

Egyéb hozzávalók:

10 dkg vaj

Elkészítése:

A burgonyát megfőzzük, áttörjük. 2-3 burgonyányi mennyiséget kiveszünk, s összekeverjük a vajban üvegesre párolt, apróra vágott hagymával,, hozzátesszük a tojás sárgáját, a reszelt sajtot,s fűszerezzük sóval. borssal. ( A burgonyapürétől kicsit keményebb, formálható masszát kell kapjunk.)
Ezután egy tálcára 5 Ft-os nagyságú gömböket formálok belőle.
A maradék főtt burgonyát a tojással, vajjal,csipet sóval és annyi liszttel gyúrjuk össze, hogy a szokásos keménységű nudlitésztát kapjuk. Azon frissiben vékonyra kinyújtjuk,nagy pogácsaszaggatóval vagy pohárral köröket vágunk, közepébe beleteszünk egy sajtos krumpligolyót. Kettéhajtjuk, ujjaink segítségével lenyomkodjuk, s villával megcifrázzuk.
Lobogó sós vízben, melybe sót, s egy kis olajat is tettünk, addig főzzük, míg a derelyénk fel nem jön a víz színére. Szűrőkanállal kiemeljük, lecsepegtetjük, s forró, olvasztott vajra szedjük, amelyben addig melegítjük, míg a víz egy kicsit elpárolog.
Azonnal tálaljuk. Tehetünk rá frissen őrölt borsot is.

Tipp:

A töltelék lehet gombás, húsos, szilvalekváros, még diós is. Akkor is csak forró vajra szedjük.

Megjegyzés:

Tudom, hogy az étel sok vajat (kb 20 dkg-ot)  igényel, de még sem drága, hiszen a többi hozzávaló ára csekély. Margarinnal is helyettesíthető, de vajjal finomabb.
 Kiadós, sokat nem lehet belőle megenni. Nálunk ez vezeti a sort a derelyék sorában, sőt a nudlit is lekörözi. Érdemes vele egy kicsit többet dolgozni!






Jó étvágyat!



2013. február 25., hétfő

Vaníliás Néró

Egy kis személyes:

Ezt a receptet volt tanítványom, Baranyi Anita (Kisnamény) küldte el nekem. Annyira finomnak tűnik, hogy én biztos, kipróbálom.
Köszönöm!

Hozzávalók:

50 dkg liszt
30 dkg. margarin
30 dkg. porcukor
10 db tojás sárgája
citromhéj
1 cs.vaniliacukor
1 db tortabevonó
baracklekvár a tészta összeragasztásához

Elkészítése:

A megpuhított vajat habosra keverjük a porcukorral, egyenként hozzáadjuk a tojássárgáját folytonos keverés mellett,majd apránként belekeverjük a lisztet, citromhéjat és a vaníliacukrot.
A kész masszát simacsöves nyomózsákba tesszük, s zsírpapírral bélelt tepsire kis félgömb alakokat formázunk. 180C°-on készre sütjük.
Ha kihűltek a félgömböket vékonyan megkenjük baracklekvárral és 1-1-et összeragasztunk.
A tortabevonót megolvasztjuk pici olajjal. Egy zsírpapír darabból tölcsért formázunk, beleöntjük az olvasztott csokit. A tölcsér tetejét behajtjuk, hogy a csokit majd ki  tudjuk nyomni a tölcsérből. A tölcsér csúcsát nagyon pici részen levágjuk, hogy vékonyan tudjuk a Nérókra csikokat húzni.

Tipp:

Ha gőz fölött olvasztjuk meg a csokoládét, vigyázzunk, hogy a víz ne zubogjon, s az edény alja ne érjen bele, mert a csokink megéghet.
A maradék tojásfehérjéből készíthetünk diós vagy kókuszos csókot, madártejhez még több habot. De ha nem akarjuk így felhasználni, itt egy jó ötlet: több réteg alufóliából készítsünk hengert,. Az alját csavarással rögzítsük! Öntsük bele a tojásfehérjénket, s felül is csavarjuk be szorosan, ügyelve arra, hogy ne szakadjon szét a fólia. Engedjük forró vízbe, s főzzük 4-5 percig. Hűtsük le, s eltávolítva a fóliát, szeletelhető főtt tojásfehérjénk lesz, melyet szendvicsekhez, rakott krumplihoz is felhasználhatunk.
Itt találhatsz még aprólinzer-receptet:
http://hobbimakonyham.blogspot.hu/2013/02/isler-ahogy-mi-keszitjuk.html

Jó étvágyat!

Sajtos-fűszeres csirkemell-csíkok





Egy kis személyes:


Egyetemista fiam is szívesen mozog a konyhában. Szeret csak úgy főzni recept nélkül. Ez az ötlet az övé.
Hozzávalók:
40—50 dkg csirkemell                                             
1 kis fej hagyma
2,5 dl főzőtejszín
1 púpozott kávéskanál liszt
olaj
vaj
bazsalikom
oregánó
rozmaring
bors

Elkészítése:


A megmosott csirkemelleket egyforma csíkokra vágjuk, s forró olajon hirten megpirítjuk, sózzuk, s az így engedett saját levében lassú tüzön fedő alatt pároljuk. Mikor a levét elfőtte, meghintjük liszttel, lepirítjuk, majd tejszínnel ízesítjük. (Ha a mártás tűl sűrű, tejjel is hígíthatjuk. ) Fűszerezzük. Só bors ízlés szerint, de a többi fűszerrel bánjunk finoman! Nem szabad sokat tenni egyikből sem. Bár az arányokat aszerint változtathatjuk, melyiket szeretjük jobban. Arra nagyon vigyázzunk, hogy leheletnyi pluszt ízt kapjon a mártásunk! Ha kész a forró ételbe vajdarabkákat keverünk. Ettől lesz igazán bársonyos a szósz.
Itt, akár, be is fejezhetnénk, de folytathatjuk is. Aki még gazdagasbban szeretné, 10 dkg natur Camambert sajtot reszelhet bele, s csak addig tartva még  a tűzön, míg a sajt elolvad.
Vajas nokedlivel, körettésztával, rizzsel tálaljuk.

Tipp:

Ha  darabos diót is teszünk az ételbe, még érdekesebb ízvilágot érhetünk el!

Megjegyzés:

Aki idegenkedik a többféle fűszertől , csak sóval és borssal is elkészítheti.
A vajas nokedli készítése itt:
http://hobbimakonyham.blogspot.hu/2013/02/csirkepaprikas-vajas-galuskaval.html

2013. február 24., vasárnap

Szendvics-koszorú

Egy kis személyes:

Ezt a koszorút a mi van otthon ihlette. Szeretem ,ha mindig van frissen sütött házi kenyerünk, s néha eljátszogatom a kenyértésztával.  Benéztem a hűtőbe, háromféle sajtot és szeletelt szárazfelvágottat találtam.
Innen jött ennek a péksütinek az ötlete. Hozzávalói a szendvicsével azonosak, (kenyér, vaj, sajt, szalámi,) a végeredmény mégis más.

Hozzávalók a tésztához: 

40 dkg finomliszt
5 dkg olvasztott vaj vagy margarin
2,5 dkg élesztő (fél csomag szárított élesztő)
 1 mokkáskanál só
kb. 2,5 dl langyos tej
1 tojássárgája
1 csipet cukor

Hozzávalók a krémhez:

0,5-1 csomag krémsajt
2-3 kockasajt
3 dkg vaj (margarin)
szükség szerint szeletelt felvágott
reszelt trappista sajt ízlés szerint

Elkészítése:

Az élesztőt pici cukorral, kevés langos tejjel felfuttatjuk. A lisztet a margarinnal, a cukorral, sóval eldolgozzuk. Hozzá adjuk a tojás sárgáját, az élesztőt, és annyi langyos tejjel dolgozzuk össze, hogy szép fényes, rugalmas tésztát kapjunk. Meleg helyen duplájára kelesztjük.
A tésztát fél centi vastagságú téglalap alakra nyújtjuk,s megkenjük a sajtokból vajból készült krémmel, beborítjuk a szalámikarikákkal. .A téglalap hosszabb oldalánál fogva feltekerjük, mint a bejglit
.A tekercsünket éles késsel hosszában (nem keresztben) kettévágjuk, s a két fél bejglicsíkot összefonjuk kettes fonással. A fonatból koszorút készítünk,s sütőpapírral bélelt tepsiben hagyjuk meleg helyen pihenni.
A tetejét megkenjük tojássárgájával, s előmelegített sütőben megsütjük, s kész is van a rendkívül mutatós koszorúnk.

Tipp:

A tetejét, ahol jobban látszik a töltelék, reszelt trappistasajttal szórhatjuk.

Megjegyzés:

Az elkészítésében segít:

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=408893422514674&set=a.398627430207940.88900.328662283871122&type=3&theater

JÓ ÉTVÁGYAT!

 

Rákóczi-túrós

 Egy kis személyes:

Ezt a sütit volt tanítványom, Szilágyi Szilvia (Csegöld) készítette, s a receptet is ő mellékelte.

Köszönöm! 

Hozzávalók:

Tésztához:


25 dkg liszt
1 cs sütőpor
12 dkg Rama
12 dkg porcukor
1 tojássárgája

1 dl tejföl

kevés reszelt citromhéj

A töltelékhez:

3 tojássárgája
50 dkg túró
15 dkg cukor
6 dkg zsemlemorzsa
A tetejére:
4 tojásfehérje
8 dkg porcukor

Elkészítése:

A lisztet beleszitáljuk egy tálba a sütőporral. Hozzáadjuk a vajat, a cukrot, a tojássárgáját, a tejfölt, reszelünk bele egy kis citromhéjat, összegyúrjuk. Becsomagoljuk fóliába, és betesszük a hűtőbe egy órára.
Eközben elkészítjük a tölteléket: a tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, és hozzákeverjük a jól áttört túrót.
A pihentetett tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk 1 cm vastagra, és beletesszük egy tepsibe. Villával megszúrkáljuk, és előmelegített sütőben szép rózsaszínre sütjük.
Kivesszük, rászórjuk a zsemlemorzsát, elsimítjuk rajta a túrós tölteléket, és visszatéve a sütőbe készre sütjük.
A tojásfehérjét felverjük a cukorral, és a kész sütemény tetejét bevonjuk vele, s a langyos sütőben megszárítjuk.
Ha kihűlt, vizes késsel felszeleteljük.

Megjegyzés:

Nem kell megijedni hogyha a tojásfehérjén kis vízcseppek alakulnak ki nem tudom mitől van de az izén semmit nem ront. Nagyon finom!

Jó étvágyat!

2013. február 23., szombat

Bíborsaláta


Egy kis személyes:

Én gyerekkoromban a céklával, mint savanyúsággal találkoztam csak. Még arra is emlékszem, hogy dédmama marharépával vegyesen rakta el. Az egyébként fehér színű répát a cékla bíborra festette, s utána már nem lehetett megkülönböztetni sem ízében, sem színében.
Hogy mi volt ennek az oka? Kevés volt, esetleg a cékla? Vagy a falusi ember tudott valamit a marharépa jótékony hatásáról? Nem tudom. De az biztos, már akkor szerettem ezt az értékes növényt.
Mi másképpen nem is fogyasztottuk. Gimnazista koromtól azonban jó párszor megfordultam az akkori Szovjetunióban. Ott aztán láthattam és kóstolhattam, hányféle képpen készíthető el: leves (borscs), saláták, köretek.
Ez a salátaötlet is onnan származik.
A majonéz helyett un. hamis majonézt használok, mert én így lágyabbnak érzem a saláta ízét.

Hozzávalók:

4 kisebb cékla
4 kisebb burgonya
5 tojás
3 dl tejföl (kefir, joghurt)

bors
2-3 kávéskanál mustár (legjobb a dijoni)
5 kávéskanál hidegen sajtolt olaj

Elkészítése:

A hozzávalókat megfőzzük. A burgonyát és a céklát vagy káposztareszelőn lereszeljük, vagy apró kockára vágjük. 3 egész tojást tojásvágóval felszeletelünk, kettőből kivesszük a sárgáját, s a fehérjét szintén felvágjuk.
A két sárgáját villával összetörjük, sózzuk, borsozzuk, majd alaposan kikeverjük a  mustárralés az olajjal.
 Ezt a keveréket hígítjuk a tejföllel (kefirrel,joghurttal),  utánaízesítjük,s ráöntjük a már kihűlt zöldségekre, amelybe már belekevertük a főtt tojásokat is. Alaposan lehűtve fogyasztjuk.

Tipp:

Piritóssal önálló vacsora, de köretnek is tökéletes.
Az ehhez a  salátához hasonlóba az oroszok szívesen kevernek ecetes pácolt heringet, s hozzátesznek a hering melletti hagymából is.Úgy is nagyon finom.
Természetesen majonézzel is elkészíthető.
Ha egy napig áll a hűtőben, finomabb.

Az előkészített alapanyagok

A tojássárgáját olajjal, mustárral, fűszerekkel összekeverjük

Hamis majonéz

A kész salátánk

Ugye, milyen gyönyörű?


Kakaós csiga





Egy kis személyes:

Tudom, hogy ez a péksüti minden pékségben, élelmiszerüzletben megfizethető áron megvehető. Mégis sokkal finomabb, ha mi készítjük. Elég a sülő tekercsek illatát megérezni, s már tudjuk, hogy érdemes volt. S ha meg is kóstoljuk...
S még egy érv a házi sütés mellett: a cukrot édesítőszerre cserélve, teljes kiőrlésű liszttel sütve bűntetlenül fogyasztható. Ezt a bolti párjáról nem mondhatjuk el!

Hozzávalók a tésztához:

  • 40 dkg finomliszt
  • 5 dkg olvasztott vaj vagy margarin
  • 5 dkg kristálycukor
  • 2,5 dkg élesztő (fél csomag szárított élesztő)
  • kb. 2,5 dl langyos tej
  • 1 tojás sárgája
  • 1 csipet só
Hozzávalók a töltelékhez:
15-20 dkg puha margarin
2  evőkanál kakaópor
2 evőkanál cukor

Elkészítése:

Az élesztőt pici cukorral, kevés langos tejjel felfuttatjuk. A lisztet a margarinnal, a cukorral, sóval eldolgozzuk. Hozzá adjuk a tojás sárgáját, az élesztőt, és annyi langyos tejjel dolgozzuk össze, hogy szép fényes, rugalmas tésztát kapjunk. Meleg helyen duplájára kelesztjük.
Közben a puha margarint kikeverjük a kakaós cukorral. Ha túl kemény lenne, adhatunk még hozzá zsiradékot.
A tésztát fél centi vastagságú téglalap alakra nyújtjuk, s mintha vajas kenyeret kennénk, rákenjük a kakaós masszát. (Nem szabad túl vastagon!) Fecsavarjuk, mint a bejglit. Érdemes a széleket csavarás előtt behajtani, így a szélső csigák is szebbek lesznek.
Éles késsel 1 cm-es darabokra vágjuk, s egymástól távol sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük.Ha deformálódnának vágás közben, kezünkkel igazítsunk rajta.
 A tepsiben hagyjuk még pihenni egy fél órát, majd 170°C-os sütőbe toljuk. Ha már majdnem kész, tejjel  vagy tejszínnel meglocsoljuk, s egy kicsit tovább sütjük.

Megjegyzés:

Itt a sütőpapír használata "kötelező", mert hagyományosan sütve a sütink leéghet, leragadhat.
A tészta dagasztásánál a liszt minőségétől függően a tej vagy a szárazanyag mennyisége változhat.

Jó étvágyat!










Brokkolis krumplipüré





Egy kis személyes:

Nemcsak az ételek íze, hanem tálalása is lényeges. Nem kell mesterszakácsnak lenni ahhoz, hogy szép ízléses fogásokat adjunk szeretteinknek. Ha már eltér egy kicsit a megszokottól az ételek színe, s figyelünk az összhangra, már ezzel is felkeltjük az érdeklődést.
Íme itt egy köretötlet:

Hozzávalók:

  • 1kg burgonya
  • 1 kis fej brokkoli
  • 2 dl tej (esetleg tejszínnel keverve)
  • 10 dkg vaj
  • só 
  • bors
  • 1 kis fej hagyma

Elkészítése:

A burgonyát megtisztítjuk, s csak annyi vízzel, hogy épp ellepje, odatesszük főni. Mellédobjuk a hagymát (amit később eltávolítunk) ízesítjük, s ha puha, pépesítjük.
A brokolirózsákat eltávolítjuk a vastag tönkjéről, s megpároljuk, s szintén pépesítjük. A vastag részt sem dobjuk el, kár érte, apróra vágjuk, ízesítjük, s külön megfőzzük. Ebből is pürét készítünk. A három pépet összekeverjük, hozzáadjuk a vajat, a forró tejet, s habosra keverjük. Ha kell, utánaízesítjük.

Tipp:

Tálalhatjük fasírttal,rántott hússal, különféle sültekkel, esetleg pörkölttel is Tojáspörkölttel is ajánlom.
Nemcsak szép ez a köret, hanem-talán- így annak a tányérjára is becsempészhetjük a brokkolit, aki egyébként nem rajong ezért a nagyon értékes zöldségért.


Jó étvágyat!

2013. február 22., péntek

Gyors diós

Egy kis személyes:

Ezt a sütit azért szeretem, mert nagyon hamar kész. Ha nincs kedvünk sokáig a konyhában lenni egy kis édesség miatt, ha váratlan vendég érkezik, érdemes kipróbálni. Reggelire, vacsorára egy pohár tejjel tökéletes. Sokáig eláll, ezért távol tanuló gyerekeinknek csomagolni is nagyon jó.

Hozzávalók:

 3 tojás
14dkg liszt 
15dkg darát dió
15 dkg olvasztott vaj
1sütőpor
10dkg porcukor+ 15 dkg porcukor a mázhoz
2dl tej. 

Elkészítése:

Az olvasztott vajat kikeverjük 10dkg porcukorral , s felváltva hozzáadjuk a darált diót, a sütőporral elkevert lisztet és a tejet. A zömök tésztánkat a kemény habbá vert tojásfehérjével lazítjuk.
Közepesen meleg sütőben tűzpróbáig sütjük. A kisült, még forró tésztára ráöntjük a porcukros tojássárgát, amit előzőleg alaposan kikevertünk.
Rombusz alakban szeletelve tálaljuk.

Megjegyzés:

A tojásmázt ízesíthetjük vaníliacukorral.
Ez az adag egy közepes tepsibe való.


Jó étvágyat!

2013. február 21., csütörtök

Csicsóka -krémleves


Mi is az a csicsóka?


A csicsóka közeli rokonságban áll anapraforgóval.
Gumói, amelyek megvastagodott szárképletek, nem közvetlenül a tövön, hanem 5–20 cm hosszú gyökérrészen találhatók, ezért nagyobb területen helyezkednek el. Héjuk színe lehet fehér, vagy sárga, de leggyakrabban olyan színű, mint a rózsaburgonyáé. A gumók húsa hófehér. Felszínük ripacsos, barázdált, összetett, nehezen tisztítható.
 A csicsókagumónak a burgonyánál 5-6-szor nagyobba rosttartalma, gátolja az egyébszénhidrátok és hízlaló tápanyagok felszívódását.
Ezt a nálunk méltánytalanul mellőzött gumós zöldséget a nagyvilág elegáns éttermeiben gyakranhomárlibamáj, szarvasgomba, nemes tengeri halak, fésűkagyló és más drága ételek társaságában tálalják.
(Wikipédia)
Ha többet is szeretnél tudni:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Csics%C3%B3ka

Egy kis személyes:

A csicsókát sokáig csalk fényképekről ismertem. Míg nem kaptam a kartársamtól egy vödörrel.
Feléből kíváncsiságból levest főztem, csak úgy, ahogy a hogy a legtöbb krémlevest készítem. Annyira ízlett, hogy a másik felét elvetettük. S azóta meg sem tudunk tőle szabadulni, bár nem is szeretnénk!
Ősszel bennehagyjuk a földbe, (nem fagy meg), s ha a talaj enged,-akár télen is- szabadon szedhető, s bármikor frissen használhatom.
Nemcsak különlegesen érdekes, finom íze van, de nagyon egészséges is. Egy hátránya van csak: nehezen tisztítható. De ha vastagon hámozzuk,-s nekünk van miből,-akkor még ez sem gond.
Az előkészített csicsókából pedig nagyon hamar kész a levesünk.

Hozzávalók:

  • 1 kg tisztított csicsóka
  • 1 nagyobb burgonya
  • 2 dl főzőtejszín
  • szükség szerint tej
  • bors
  • tartósítószermentes ételízesítő
  • 3 dkg vaj

Elkészítése:

A csicsókát és a burgonyát odatesszük főzni. Fűszerekkel ízesítjük. Ha puha, botmixerrel pépesítjük. Tejszínnel hígítjuk. Ha szükséges, tejet is adunk hozzá. Újraforraljuk, s vajdarabkákat keverünk a még forró levesbe. Ettől sokkal selymesebb lesz.

Tipp:

Pirított vagy natúr napraforgómaggal megszórva tálaljuk.
Megjegyzés:
Többen nem hámozzák, hanem alaposan megmosva héjastól használják fel.

Jó étvágyat!


Finom tojássaláta



Egy kis személyes:

Gyerekkoromban nem ettem ehhez hasonló salátákat. nem is nagyon ismertük. Harmadikos gimnazistaként ismerkedhettem meg az orosz konyhával egy nyári táborban a Szovjetunióban. Ott minden fogás salátával kezdődött, majd jött egy tartalmas leves rántás nélkül, s harmadikként valamilyen húsétel. Ott ettem először barna kenyeret is. (Már a  hetvenes években fantasztikus kínálatuk volt,a legsötétebbtől a világosig legalább hat árnyalat!)
Én mind a salátáikat, mind a kenyerüket megszerettem. Gyakran előfordult, hogy én csak salátát ebédeltem, elkérve azoktól, akik bele se ütötték a villájukat, ők pedig jól jártak az én levesemmel és a harmadik fogásommal. Szinte már fekete kenyérrel ettem, s nem hiányzott más.

Ehhez a salátához hasonlót ott ettem először, azóta is szeretem.

Hozzávalók:

  • 30 dkg  főtt sonka vagy sonkás felvágott
  • 5  burgonya
  • 6 tojás
  • 8-10 db ecetes uborka (ha nagyobbak, kevesebb)
  • 2 fej hagyma
  • 1 evőkanál mustár
  • 1dl főzőtejszín
  • 3 dl tejföl (ha szaftosabban szeretjük, lehet több)
  • bors
  • porcukor

Elkészítése:



A burgonyát és a tojást megfőzzük, majd apróra vágjuk. (esetleg reszeljük, de ne pépesre)
Felapritjuk a felvágottat, a  hagymát, az uborkát is. Jól összekeverjük a hozzávalókat.
Elkészítjük a mártást. A tejszínt, a tejfölt, ízlés szerint sót (ne felejtsük, a burgonya többet igényel) borsot, porcukrot, mustárt, s habvarő segítségével habosra keverjük.
Ráöntjük az előkészített tojásos keverékre, s vigyázva, hogy ne törjön, átforgatjuk. Finomabb, ha hűtőben áll pár órát, mert így összeérnek az ízek.

Tipp:

Barna kenyérrel önálló vacsora, de köretként is adhatjuk húsok mellé.

Jó étvágyat!



























Tejfölös- tejszínes alap/kis mustár, kevés majonéz, só, bors, porcukor/ 1 hagyma apró kockára vágva, sonka vagy sonkás felvágott csíkokra vagy kockára, főtt burgonya, főtt tojás reszelve.( 4 burgonya, 5 tojás ) hamar kész, és finom!:)

Tojáskrémes hústekercs



Egy kis személyes:

A fasírtfélékért pontosan a magas zsírtartalma miatt senki nem rajongott a családban mindaddig, míg ki nem kísérleteztem ezt a gyakorlatilag egy kávéskanálnyi olajjal elkészített sokkal könnyebb változatot.
Íme:

Hozzávalók:

  • 30 dkg darált hús
  • 4 tojás + 1 tojás sárgája
  • 1 hagyma
  • 1 kis burgonya
  • l tejbe áztatott, kifacsart zsemle
  • fél csokor petrezselyemzöld
  • bors
  • ételízesítő
  • pirosparika
  • kevés olaj 
  • 2 gerezd fokhagyma (elhagyható)

Elkészítése:

Az olajon üvegesre párolom az apróra vágott hagymát, hozzáadom a darált húshoz a finomra reszelt burgonyával együtt. Belekeverem a zsömlét, 2 nyers tojást tojást, s ízesítem sóval, borssal,(ételízesítővel). Ha túl lágy lenne, esetleg zsemlemorzsával sűríthetjük.
Két tojást keményre főzünk. Ha kihűlt, apró kockára vágjuk, estleg reszeljük. Ízesítjük, majd egy tojás sárgájával krémet készítünk belőle.
Egy megfelelő méretű alufólia darabot pár csepp olajjal megkenünk, Téglalap alakban rányomkodjuk a húskrémet, majd megkenjük a tojáskrémünkkel. A két végét behajtjuk, s a fólia segítségével feltekerjük, mint a bejglit.



Én ezt az hústekercset mindig  szilikon püspökkenyér formában sütöm.  Tudom, hogy az ilyen konyhai eszközök nem olcsók, de ennél a típusú ételnél nagyon jól használható. Előnye, hogy gyakorlatilag olaj nélkül tudom elkészíteni a tekercset. Ezért sokkal könnyebb, egészségesebb.Először fólia alatt párolom, s utána pirosra sütöm.
Ha nincs formánk, hagyományos módon, locsolgatva sütjük meg egy megfelelő tepsiben.

Megjegyzés:

A fokhagymát-bár tudom, mennyire egészséges- én kihagyom, mert gyakran elvitelre is készítem. Ezért ízesítem petrezselyemzölddel.
A reszelt nyers burgonyától sokkal puhább lesz a fasírtunk.
A tojástöltelék szabadon variálható. (gomba, zöldségek)
Hidegtálakon nagyon jól mutat.
Hidegen gyönyörűen szeletelhető.

Jó étvágyat!




2013. február 20., szerda

Házi leveles pogácsa

Egy kis személyes: 

Ezt a receptet azért szeretem, mert a végeredmény tényleg az az igazi, sok rétegű , belül puha, kívül ropogós pogácsa.
 Mielőtt hozzákezdünk, egy pár jó tanács:
A tésztát két hajtogatás között hideg helyen pihentessük!
A hajtogatás menetét soha ne keverjük össze!
Ez a link segít a hajtogatásban: 

http://www.youtube.com/watch?v=o1gW5cp5OnI (3.20-tól)

Éles szaggatót használjunk, mert akkor a pogácsa sütés közben nehezebben borul.
Vigyázzunk, hogy a kenőtollal csak a pogácsa tetejét érintsük, a tojás ne folyjon le az oldalára, mert így nem tud szépen megemelkedni.

Hozzávalók:

A tésztához:

20dkg liszt 
1cs. sütőpor
2 tojás sárgája
kávéskanálnyi só

A lisztes vajhoz:

25dkg vaj,
15dkg liszt

Elkészítése:

A lisztet,a sütőport,a tojás sárgáját, sót s szükség szerinti tejfölt összegyúrunk lágyan gyúrható tésztává. Kinyújtjuk, s belecsomagoljuk a lisztes vajat, amelyet 1óráig a hűtőben tartottunk. Többször hajtogatjuk. Ujjnyi vastagra nyújtjuk, szaggatjuk. Tetejét kenjük, sajttal szórjuk. Forró sütőben sütjük.

Megjegyzés:

A vajat margarinnal helyettesíthetjük.
Tálaláshoz készíthetünk sajtcsipkét: a reszelt sajtot sütőpapírral bélelt tepsibe teszük. Tetszés szerinti alakzatokat alakíthatunk ki.( kör, négyzet stb) Forró sütőben aranybarnára sütjük
Ha nagy a család, két adagot készítsünk!





 Jó étvágyat!