2013. február 18., hétfő

Szatmári kötött-tészta leves

Egy kis személyes:

Ez a kedvenc levesem.
Ha édesanyám igazán kedveskedni akart nekem, mindig ezt főzte. Szatmárban nincs olyan ember, aki nem ismerné.De ahogy távolodunk, egyre kevésbé ismert ez az étel.Kár, mert aki egyszer is kóstolta,nem felejti el az ízét.
A szegény emberek nagyon találékonyak voltak. A kevésből is képesek voltak nagyot alkotni.
 Ez a leves is ilyen.Nagyon olcsó, különlegesen finom, laktató,De hogy ne legyen minden tökéletes, az átlagnál munkaigényesebb.Mégis megéri az időráfordítást, ebben biztos vagyok!
A recept hozzávalóit kb 6 személyre számoltam.

Hozzávalók:

  • 0,5 kg liszt
  • 5-6 tojás
  • 3 fej hagyma
  • 2 dl olaj
  • bors
  • ételízesítő (elhagyható)
  • pirosparika

Elkészítése:

A hagymát felkockázzuk, s az olajon megpároljuk. Tűzről levéve hozzákeverjük a pirospaprikát, s hagyjuk kihűlni.
A lisztből és a tojásokból hagyományos módon tésztát gyúrunk.
(A liszt közepébe kialakított mélyedésbe öntjük a tojásokat. kevés liszttel összekeverjük, majd mind több és több lisztet veszünk hozzá. A kezünk erejével addig dolgozzuk a tésztát, míg egyenletesen szép sárga színű nem lesz. Akkor jó, ha már sem a kezünkhöz, sem a tálhoz nem rapad hozzá.)
Kis pihentetés után sodrófával vagy géppel vékonyra nyújtjuk.
A kinyújtott tésztát egyenletesen bekenjük a hagymás paprikás olajjal, (a hagymát nem tesszük rá) sózzuk, borsozzuk. A tenyrünk segítségével jól szétkenjük a tésztán a fűszereket.
Csíkokat készítünk a következőképpen: a tésztát 1-2 cm szélesen visszahajtjuk, majd ezt még egyszer megismételjük. Így egy három rétegű csikot kapunk. Ezt levágjuk, s addig ismételjük, míg a tészta el nem fogy. A csíkokból csinos csomókat kötünk.



Egy nagyobb fazékban vizet forralunk,sóval, borssal, (óvatosan, mert a kötött tésztánk is fűszeres) s egy nagy csokor zellerzölddel ízesítjük.
Ha forr, beletesszük a tésztát. Addig főzzünk, míg a csomó belső része is átfő. Lefedni nem kell.
Utánaízesítjük, s már tálalható is.

Tipp:

Vannak, akik különféle zöldségeket is tesznek a levesbe.(sárgarépa, petrezselyem, karalábé)
Megjegyzés:  csak tiszta tojásos tésztával tudunk jól dolgozni, mert utólag lisztezni nem szabad. Ezért a tojást ne pótoljuk vízzel!


JÓ ÉTVÁGYAT!


3 megjegyzés:

  1. Én rákenem az apróra vágott és megfonnyasztott hagymát is. Szerintem úgy is isteni ! Zöldséglevesbe szoktam én is levesbetétnek főzni.

    VálaszTörlés
  2. A tésztát főzés előtt MEG KELL PIRITANI a füstölt szalonna zsirjában!! Ugy nem lesz óriási és málott és a piritott íze is sokkal finomabb, ja és fele hús fele füstölt szalonna. Nekünk itthon ez a kedvencünk!















    VálaszTörlés

Itt hagyhatsz megjegyzést ;)