2013. augusztus 14., szerda

Zakuszka

Egy kis személyes:

Mikor először ettem zakuszkát, rögtön tudtam, hogy el fogom készíteni. Egy ismerősöm kínált meg vele, s tőle kaptam a receptet is. Közölte előre, hogy nagyon macerás, de ez sem tántorított el, hogy kipróbáljam.
Én húsdaráló helyett elektromos hagymavágót használtam, így a zöldségek előkészítésének ideje jócskán lerövidült. S még egy tanács: ha kimondottan csak befőzésre használt edényben készítjük, tartaléklángon, s plusz öntöttvas lapon, nem kell állandóan keverni, mert így nem ég le könnyen.

Hozzávalók:

5 kg padlizsán
5 kg kalifoniai paprika (pirosra érett paprikára cserélhető)
1 kg vöröshagyma
1liter paradicsomlé
1liter olaj

5-6 babérlevél

 kis csomag egész bors (ha frissen őröltet használunk, intenzívebb íze miatt elég kevesebb is)
ízlés szerint só

Elkészítése:

  A padlizsánt megsütjük, a belsejét kikaparjuk,áttörjük, pépesítjük A hagymát ledaráljuk, olajon megfonnyasztjuk. A parikát kicsumázzuk, szintén ledaráljuk, és ezt is olajon, megfonnyasztjuk.Összeöntjük őket, beletesszük a padlizsánt, a fűszereket, a maradék olajat, s a paradicsomlevet is hozzáöntjük. Addig főzzük állandó keverés mellett, míg az olaj fel nem jön a tetejére. Mielőtt kész, 1 kiskanál tartósítószert adunk hozzá..Kisebb üvegekbe tesszük, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
A főzés úgy 6-7 óra.

Tipp:

Barnakenyérre kenve ízletes vitamindús reggeli vagy vacsora.
Egy kanállal mindig teszek a pörköltalaphoz is.
A borsot-bár a recept egészben írja-én frissen őrölve adtam hozzá.




Jó étvágyat!

2013. augusztus 11., vasárnap

Vegetáriánus "húsleves" tökbélből


Egy kis személyes:

Olvasmányélményeim, s az idős smerőseim elbeszélései alapján tudom, hogy a  szegény emberek mindent megbecsültek, ami megtermett, s találékonyságuk ,ha főzésről volt szó, felülmúlt minden képzeletet.Szinte a semmiből is képesek voltak finomat készíteni.
Valahol olvastam, hogy a falusi parasztasszonyok a tök beléből is fantasztikus "húslevest" főztek. Vagy azért, mert nem jutott hús, vagy azért mert betartották a negyven napos böjtöt húsvét előtt.
Tökfőzelék készítése közben épp kidobni készültem a kivájt belet, mikor ez eszembe jutott.Gondoltam,egy próbát megér! Most már tudom, nem egyszeri próbálkozás volt. Én sosem voltam igazán húsrajongó, több évig teljesen el is hagytam az étrendemből, természetes volt, hogy nekem ízlett a végeredmény! De a férjemet, aki rajong a húslevesért, is ennyire elbűvölje, azt nem gondoltam volna! Azt mondta, ezután mindig így készítsem.Ízében, színében, állagában nagyon hasonlít rokonára.A receptben nincs semmi ördöngősség. Bárki elkészítheti.

Hozzávalók:

egy nagyobb vagy két kisebb spárgatök kikapart bele magostól
4-5 sárgarépa
3 petrezselyeem
egy kis darab karalábé
egy darab zeller
egy kis cikk kelkáposzta
3 fej gomba
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyemzöld
pár szár zellerzöld
10-15 szem egész bors ( lehet fekete, de én vegyesen használom)
só (esetleg Vegamix vagy ételízesítő-ez elhagyható)
1 evőkanál olaj (kevesebb lehet, ha diétásabban szeretnénk)

Elkészítése:

Pontosan úgy járunk el, mintha húslevest főznénk.
A tökbelet hideg vízzel odatesszük főni lassú tűzön. Hozzáadjuk a borsot. Ha felfőtt, felzöldségezzük. Nem kell megijedni, ha a tökbéltől zavarosabbnak látszik a leveslé, szűrés után szépen letisztul.
Mindaddig gyöngyözve éppen csak főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak. Mielőtt levesszük a tűzről, meglocsoljuk a tetejét olajjal. Ezt nem az ízért,hanem a látványért tegyük meg!Sűrű szűrőn leszürjük, s bármilyen levesbetéttel tálaljuk.
Könnyű, finom leves,jó étvágyat hozzá!



2013. augusztus 10., szombat

"Kókuszgolyó" búzadarából




Egy kis személyes:

Gyakran előfordul, hogy gyorsan vágyunk egy kis finom,könnyű édességre, de se időnk, se kedvünk hoszzú időt tölteni a konyhában. Akkor ezt a receptet érdemes kipróbálni. Ha a hűtési időt nem számítom, hamar kész, s a gombóckészítésnél és a hempergetésnél a kicsik is segíthetnek.

Hozzávalók: (egy kis adaghoz)

2 dl tej
2 evőkanál búzadara
1 kávéskanál vaj (margarin)
1 vaníliás cukor
1-2 evőkanál porcukor
1 evőkanál darált mandula (mandulaforgácsból-de el is hagyható)
1 kis csomag kókuszreszelék
1 csipet só
szükség szerint darált keksz

Elkészítése:

A tejet a sóval, vajjal, vaníliáscukorral, búzadarával odatesszük főni.A végén hozzáadjuk a kókuszreszelék felét,s egy picit tovább főzzük. Igyekezzünk sűrű "tejbegrízt készíteni." Ha kihűlt, hűtőben is pihentetjük legalább egy fél órát. Majd hozzáadjuk a többi hozzávalót,s formálható masszát készítünk. Ha nagyon lágy lenne, valamilyen nedvszívó élelmiszerrel segíthetünk a dolgon. (kekszmorzsa, búzacsira, búzakorpa)  Kis gombócokat formálunk, s belehempergetjük a maradék kókuszreszelékbe.
Hűtve kínáljuk.

Tipp:

Mandulaforgácsba vagy darált mandulába is forgathatjuk.
A közepébe tehetünk mogyorót, mandulát,marcipángolyót, esetleg valamilyen gyümölcsöt.(gyümölcsdarabkát)

Jó étvágyat!

2013. augusztus 7., szerda

Hideg őszibarack-krémleves


Egy kis személyes:

Kánikulában  az egyik legjobb fogás a hideg gyümölcsleves. Egyrészt pótolja a szervezetünk számára elengedhetetlen folyadékot, másrészt elkészítéséhez nem kell hő,így a gyümölcs összes jótékony hatását megőrzi. Nagyon hamar elkészíthető.

Hozzávalók:

2 kg őszibarack
két-három kanál porcukor (Xylit)
2 dl főzőtejszín
2 dl tej
1 vaníliás cukor (egy darabka vaníliarúd)
szükség szerinti hideg víz

Elkészítése:

Az őszibarack héját lehúzzuk, s kimagozzuk. Az így kapott gyümölcshúst pürésítjük, a megadott hozzávalókkal ízesítjük, majd a tejszínnel, tejjel, vízzel krémleves sűrűségűre hígítjuk.
Jól lehűtjük, s tejszínhabbal tálaljuk.

Tipp:

Ha sima baracklevest szeretnénk hidegen, csak a gyümölcs felét turmixoljuk, egy kicsit hígabbra készítjük, s betétként vékony, hosszúkás szeletkékre vágott barackot adunk hozzá.
A krémlevest vaníliafagyival is tálalhatjuk.
Bármilyen gyümölcsből elkészíthető ez a finom krémleves, de az aprómagvas gyümölcsöket passzírozni is kell.

JÓ ÉTVÁGYAT!

2013. augusztus 6., kedd

Bejgli-kalács




Egy kis személyes:
Nagyon szeretjük a kalácsféléket, ezért sok változatban készül nálunk.  Ez a kalács nagyon finom, dekoratív, szeletelve is mutatós.

Hozzávalók a tésztához:
32 dkg finomliszt
5 dkg olvasztott vaj vagy margarin
2 evőkanál kristálycukor
2,5 dkg élesztő (fél csomag szárított élesztő)
kb. 1,5 dl langyos tej
2 tojás sárgája
1,5 evőkanál kakaó
1 vanliás cukor
1 csipet só

Elkészítése:

Az élesztőt pici cukorral, kevés langos tejjel felfuttatjuk. A lisztet  a cukorral,  vaníliás cukorral,sóval eldolgozzuk. Hozzáadjuk az  a tojás sárgáját, az élesztőt,.az olvasztott vajat,(margarint) és annyi langyos tejjel dolgozzuk össze, hogy szép fényes,rugalmas,lágy kelt tésztát kapjunk. (Én a kenyérsütő dagasztóprogramját használom a leírás szerint.)
A kidolgozott tésztát kettéválasztjuk, s a felébe beledagasztjuk a kakaót. Egy-két mokkáskanálnyi tejjel megkönnyíthetjük a kakaó bedolgozását.) Meleg helyen duplájára kelesztjük
Mind a két tésztából külön-külön lisztezett deszkán fél centiméter vastag téglalapokat nyújtunk, s a kakaós lapot ráhelyezzük a vaníliásra. Egy kicsit így is nyújthatunk rajta, így a rétegek nem válnak szét.
Majd feltekerjük, mint a bejglit. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, s legalább egy fél órát itt is pihentetjük.
Tojássárgával kenjük, s előmelegített sütőben szép sárgás-barnára sütjük. (20-25perc)
Még melegen rácsra tesszük, hogy ne vizesedjen be az alja.

Az elkészítése képekben:





JÓ ÉTVÁGYAT!

2013. augusztus 3., szombat

Szezámmagos csirkemell



Egy kis személyes:

Bár nem vagyok a kínai konyha rajongója, de vannak finom, különleges ízek, melyeket érdemes becsempészni a hagyományos ételeink közé.

Hozzávalók:

1 tojás
3 ek. étkezési keményítő
6 ek. liszt
1 ek. olaj
1,5 kk. sütőpor
csipet só
kevés víz
Hideg szószhoz:
kechup, chili, méz, 3-4ek szezámmag.

Elkészítés:

A megsózott, borsozott, felcsíkozott csirkemellet vízzel és egy kis keményítővel összekeverjük, majd miután állt egy kicsit, belekavarjuk a csirkemellet a hozzávalókból  sűrű palacsintatészta állagúra kevert masszába. Ezután egyesével olajban kisütjük, ügyelve arra, hogy ne süssük túl. Miután kisült, le kell csepegtetni.
Ezután a hidegen kikevert masszába belekeverjük a kisütött csirkemelleket.

Megjegyzés:

Ezt a panírozási módot szósz nélkül is használom. Sokkal könnyebb a liszt tojás zsemlemorzsa változatnál.
Az elkészítés módja megtalálható Youtubeon, a szezámmagos csirkemell keresési találatai között.


JÓ ÉTVÁGYAT!

2013. augusztus 2., péntek

Rebarbarás tökdzsem

Egy kis személyes:

Ezt a receptet a véletlen szülte.
A rebarbaránkon-hisz már megtermette a magáét-ma csak két szép levélnyél volt.  Ezt eldobni vétek, befőzni kevés.
Bár kicsi a kertünk, mindig van benne több bokor spárgatök. Bárhol jól érzi magát, csak locsolni kell. Ilyenkor aztán terem is bőségesen. Ma is legyalultam öt szép példányt: lett belőle tökfőzelék, fagyasztottam is, s fél kilónyit kísérletezésre szántam. Olyan finom lett a végeredmény, hogy azonnal, frissiben megosztom.
Jövőre tudatosan fogok ilyet készíteni! De ha az egyetlen tő rebarbarám úgy akarja, még az idén is.

Hozzávalók:

50 dkg tisztított, gyalult spárgatök
2 vastagabb tisztított rebarbaraszár
egy kis darab vaníliarúd
3-4 kis darab egész fahéj
30-40 dkg cukor
fél csomag dzsemfix
kevés ecet

Elkészítése:

A gyalult tököt enyhén ecetes vízben előfőzzük, s leszűrjük. A feldarabolt rebarbarával, a fűszerekkel odatesszük főni egy pici vizet öntve alá. Addig főzzük, míg a rebarbara szétesik, s nem marad már leve. A cukorba keverjük bele dzsemfixet, s adjuk hozzá a rebarbarás tökhöz.
Amikor összefőtt (két-három perc) mehet is az üvegbe, majd a helyére.

Megjegyzés:

A tök semleges ízű, és képes átvenni bármilyen ízvilágot. Ezen a dzsemen finoman érződik a vanília, a fahéj, s a rebarbara pikánsan savanykás íze. Valami fantasztikus!
Úgy gondolom, ha nincs rebarbaránk, felkarikázott citrommal is helyettesíthetjük, ha nem is teljesen ilyen ízt, de hasonlót kaphatunk. Bátran ajánlom kipróbálásra.

Tipp:

Ha nem akarjuk teljesen elfőzni a levét, használjunk egy teljes csomag zselésítőt!

JÓ ÉTVÁGYAT!


Görögdinnyehéj-befőtt

Egy kis személyes: 

Az egyik legkedveltebb nyári gyümölcsünk a dinnye. Ha vastag héjú fajtát sikerül választanunk, nem dobjuk ki.  A kellemes, savanykás ízű "hulladékból" nagyon finom befőtt készíthető. Érdemes kipróbálni! Mi szeretjük, télen igazi csemege.
Sok recept hosszadalmas, több napi munkát igényel. Én kikísérleteztem egy egyszerű és gyors megoldást. Íme:

Elkészítése:

Ha tudjuk, hogy a héj befőzésre vár, úgy esszük, hogy a piros húsból is maradjon rajta legalább egy fél centiméter, de lehet több is. A görögdinnye külső zöld héját vékonyan lehámozzuk. Kétszer két centis kockákra vágjuk, s enyhén ecetes vízben üvegesre főzzük. Leszűrjük. Az eredeti recept annyi cukorral dolgozik tovább, amennyi a párolt, leszűrt dinnye súlya. Én mindig jóval kevesebbet használok, s így tényleg egy kellemes, üdítő befőttet kapok. Ízlés szerinti cukrot,egy felszeletelt citromot, vaníliarúd darbakákat kevés vízzel felfőzök, s visszateszem  bele a dinnyehéj-kockákat.  Már csak felfőzöm, s mehet is az üvegekbe. Száraz dunszt után a helyére kerül.

Jó étvágyat!

2013. július 29., hétfő

Szatmári szilvalekvár nagyon egyszerűen


Egy kis személyes:

Szatmár híres a rézüstben főzött cukor-és tartósítószermentes szilvalekvárjáról. Nincs olyan vásár, ahol ne lehetne kapni, a penyigei Szenke-parti vásáron még azt is megnézhetjük, hogyan készül.  Nekem viszont nincs szükségem több tízkilónyira ebből a finomságból, nincs is ennyi felesleges szilvám,sőt a megfelelő felszerelésem is hiányzik. Ezért én minden évben megfőzöm a magam téli adagját a konyhában a gáztűzhelyen.

Nem kell megijedni! Nem kell mellette állni, nem fröcsköl, sőt kavargatni sem kell!

Elkészítése:

Az alaposan megmosott, érett szilvát (a kékszilva bármelyik fajtája jó) kimagozzuk. Egy lehetőleg csak befőzésre használatos nagyobb lábast vékonyan kikenünk ecettel, majd beletesszük a gyümölcsöt. Takaréklángon, még jobb, ha plusz vason főzzük.
 Nem szabad hozzányúlni, megkavarni, se nagy lángon főzni. Addig rotyogtatjuk, míg teljesen összeesik, s szinte elfővi a levét. Éjszakára le is kapcsolhatjuk, reggel lehet folytatni. CSAK EGY A FONTOS: LASSAN!!!!
Amikor már nagyon kevés lé van alatta,kavarni kell. Nem kell mellette állni. Az ecet miatt- melynek az íze teljesen elillan főzés közben- nem fog leragadni. Csak tőlünk függ ezután, hogy meddig hagyjuk a tűzön. Ha folyósabban szeretjük, kevesebb ideig, ha keményebb lekvárt szeretnénk tovább főzzük.
Forrón üvegekbe töltjük, s  mehet is a helyére. Tartósítószer nélkül is eláll, de egy késhegynyit a biztonság kedvéért tehetünk rá.

Jó tanács:

A legfinomabb lekvárt az apró szemű,úgynevezett "Nemtudom szilvából" főzhetünk.
Ne főzzük fazékban! A nagy lábas azért jobb, mert nem magas benne a szilvaréteg.
Ne töltsük tele az edényünket, mert a szilvalé miatt a térfogat nő,s kárba mehet az értékes lé.

JÓ ÉTVÁGYAT!


Épp csak elkezdett főni
Itt már egy kicsit összeesett

Itt kavartam meg először.

Már nem sok híja van

Kész is van!

Nagyon fincsi!

Nem ragadt le egy cseppet sem!





2013. július 6., szombat

Márványos karamellás

Egy kis személyes:

Ezzel a finom sütivel GULÁN BETTINA  10-es tanuló lepte meg az osztályfőnökét pedagógusnapra. A tanuló nem cukrász, de még csak nem is szakács osztályba jár. Ezért is dicséretes, hogy ilyen otthonosan mozog a konyhában.Személyesen is megkóstolhattam, így bátran ajánlhatom kipróbálásra.

Hozzávalók: (A tésztához)

20 dkg cukor
15 dkg liszt
1 dl tej
4 db tojás
fél csomag sütőpor
2 db 3 in 1 kávé
1 dl étolaj

Krémhez:

2 csomag karmell ízű pudingpor
5 dl tej
20 dkg Rama margarin/vaj
15 dkg porcukor
Tetejére: 4 dl tejszínhab

Elkészítés:

A hozzávalókból piskótatésztát készítünk, közepes méretű tepsibe öntjük és 180 fokon megsütjük. A krémhez a pudingot a tejben megfőzzük, majd kihűtjük. A Rama margarint/vajat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a pudingot és a kihűlt tészta tetejére simítjuk. A tejszínt felverjük, a krémre kenjük, de nem kell nagyon elsimítani. Két teáskanál karamell pudingot 3 teáskanál cukorral, 2 teáskanál étolajjal és kb 1-1,5 dl vízzel felfőzünk. A tejszínre csurgatjuk és egy pálcika segítségével belecirógatjuk a habba, hogy szép márványmintás legyen.

Jó étvágyat!

2013. július 5., péntek

Sajtkrémes karaj


Egy kis személyes:

Nagyon szeretem ezt az ételt. Elsősorban az vonz benne, hogy nagyon hamar elkészíthető.S mindig az utolsó szeletig el is fogy, arra bizonyíték, hogy nagyon finom is.
  • 6-8 karajszelet
  • 2 tömlős, sonkás ízesítésű krémsajt
  • 2-3 dl főzőtejszín
  • 1 tojás
  • ízlés szerint reszelt trappista sajt
  • kevés liszt
  • bors
  • 2 evőkanál olaj

Elkészítése:

A befűszerezett, vékonyra klopfolt karajszeleteket lisztbe forgatjuk, s kevés olajon -teflonserpenyőben- elősütjük. Egy tűzálló tál aljára fektetjük őket, s vastagon megkenjük krémsajttal. Nyakon öntjük a tojással elhabart tejszínnel, s fólia alatt előmelegített sütőben pároljuk. (Hús minőségétől függően 10-15 perc, de a puhaságát érdemes ellenőrizni.) Mikor már majdnem kész, eltávolítjuk a fóliát, megszórjuk reszelt sajttal, s addig sütjük, míg a maradék lé elpárolog. Pirítani nem kell.

Tipp:

Trappista sajt nélkül is finom.
Bármilyen ízű tömlős sajtot használhatunk, s apróra vágott hagymával, fokhagymával, apróra vágott petrezselyemmel tehetjük még különlegesebbé.
Csirkemellből is finom, de akkor a párolási idő jóval rövidebb.
Burgonyapüré, rizs, vagy zöldségsaláta illik hozzá.

Jó étvágyat!

2013. június 18., kedd

Zölddió cukorszirupban


Egy kis személyes:

 Édesanyám emlegette mindig, hogy milyen finom a zölddióbefőtt. Ő Milotán, egy szatmári kis faluban nevelkedett, amely most is híres erről a csonthéjasról. Ott minden udvaron ott állt (áll) a  diófa, s így nem volt gond beszerezni hozzá az alapanyagot. A mi városi kiskertünkben már nem fért el a diófa, így nem is készítettünk ilyen befőttet.
Én azonban mindig szerettem volna kipróbálni. Bár diófánk nekünk sincs, mindig kapok annyit, hogy évente 10-15 üveggel elteszek télire. Azon kívül, hogy nagy vitaminforrás, különlegesen finom csemege. Ajánlom kipróbálásra!

Elkészítése:

A zölddió akkor jó az eltevéshez,ha annyira zsenge, hogy tűvel könnyen átszúrhatjuk. A megszurkált gyümölcsöt legalább egy hétig, de akár három hétig is többször váltott vízben áztatjuk. Ez alatt elveszíti keserű ízét. (Ne ijedjünk meg, a dió időközben megbarnul.) Ezután tiszta vízben a diót félpuhára főzzük.Minden kilogramm dióra 50dkg cukrot számítva egy kevés vízzel szirupot főzünk. Szegfűszeggel, fahéjjal, (esetleg narancs-és citromhéjjal) ízesítjük.A félig főtt diót belerakjuk, lassú tűzön sűrűsödésig főzzük. Forrón üvegekbe töltjük, és szárazgőzben hagyjuk kihűlni. A cukor eltartja, de egy késhegyni tartzósítószert tehetünk rá.

Megjegyzés:

Többféle recept létezik, de ez a legegyszerűbb.
Történt egyszer, hogy üveg zölddióbefőtt elbújt a kamrában, s majd csak második évben bontottuk fel.
Akkor volt csak igazán finom!


Jó étvágyat!

2013. június 8., szombat

Sonkás-sajtos muffin

 
Egy kis személyes:

Ezt a muffinreceptet Szilágyi Szilvia, (Csegöld)  kedves volt tanítványom küldte el nekem a következő üzenet kíséretében: "Kipróbáltam egy számomra új receptet. Nagyon finom lett, gondoltam, megosztom Tanárnővel is."
Köszönöm szépen!
Íme:

Hozzávalók:

 2 csésze liszt
1 evőkanál sütőpor
2 evőkanál cukor
1 teáskanál só
1 tojás
1 csésze tej
0.5 csésze olaj
sajt, sonka ízlés szerint

Elkészítése:

A hozzávalókat egy tálban összekavarom,( simára ) és szokásos módon előmelegített sütőben megsütöm. Nagyon gyorsan kész van, és nagyon finom.

 Jó étvágyat!

2013. június 7., péntek

Olaj nélkül sült krumplis lángos

Egy kis személyes:

Péntek a hűtőtakarítás napja. Jön a hétvége, kell a hely. Ilyenkor nézem át a dobozokat, mi az, amit megtartok, s  mi kerül a cicák és a kutyák tányérjába. Bár van, aki a még jó, de már nem kívánt maradékot belakmározza, nem szeretek semmit sem kidobni. Ma éppen  a krumplipürével voltam így. "Csináljunk krumplis lángost"-jött az ötlet, de egyikünk sem kívánta vacsira az olajban sült tésztát. Így ma egy csepp olaj nélkül készült el a krumplilepénykénk. Bátran ajánlhatom, nagyon finom lett. Bár csak a párommal vagyunk itthon, de mind elfogyott.

Hozzávalók:

45 dkg kész burgonyapüré ( maradék is lehet)
35-45 dkg liszt
3 dkg élesztő
2 evőkanál tej
pici cukor

Elkészítése:

A langyos, cukros tejben megfuttatjuk az élesztőt. Hozzáadjuk a krumplipüréhez. Annyi liszttel, hogy rugalmas tésztát kapjunk, összegyúrjuk. (Akkor jó, ha nem ragad.) A tésztát hagyjuk pihenni, majd újra átgyúrjuk. Kb 1 cm vastagra nyújtjuk, s a legnagyobb pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.Még lapíthatunk rajta, ha véknyabban szeretjük. A sütéséhez én elektromos teflonedényt használtam.(Hagyományos teflonserpenyőben is süthető.)  Először mérsékelten legyen meleg a serpenyő, majd növelhetjük a hőmérsékletet, hogy mind a két oldala szép barnára süljön.

Megjegyzés:

Én a burgonyapürét vajjal és foró tejjel készítem. A hozzáadandó  lisztadag attól függ, mennyi folyadékot tartalmaz a püré.
A párom még melegen vajjal kente át, én olívaolajban megforgatott, apróra vágott zöldhagymával fogyasztottam.

Jó étvágyat!