2013. augusztus 14., szerda

Zakuszka

Egy kis személyes:

Mikor először ettem zakuszkát, rögtön tudtam, hogy el fogom készíteni. Egy ismerősöm kínált meg vele, s tőle kaptam a receptet is. Közölte előre, hogy nagyon macerás, de ez sem tántorított el, hogy kipróbáljam.
Én húsdaráló helyett elektromos hagymavágót használtam, így a zöldségek előkészítésének ideje jócskán lerövidült. S még egy tanács: ha kimondottan csak befőzésre használt edényben készítjük, tartaléklángon, s plusz öntöttvas lapon, nem kell állandóan keverni, mert így nem ég le könnyen.

Hozzávalók:

5 kg padlizsán
5 kg kalifoniai paprika (pirosra érett paprikára cserélhető)
1 kg vöröshagyma
1liter paradicsomlé
1liter olaj

5-6 babérlevél

 kis csomag egész bors (ha frissen őröltet használunk, intenzívebb íze miatt elég kevesebb is)
ízlés szerint só

Elkészítése:

  A padlizsánt megsütjük, a belsejét kikaparjuk,áttörjük, pépesítjük A hagymát ledaráljuk, olajon megfonnyasztjuk. A parikát kicsumázzuk, szintén ledaráljuk, és ezt is olajon, megfonnyasztjuk.Összeöntjük őket, beletesszük a padlizsánt, a fűszereket, a maradék olajat, s a paradicsomlevet is hozzáöntjük. Addig főzzük állandó keverés mellett, míg az olaj fel nem jön a tetejére. Mielőtt kész, 1 kiskanál tartósítószert adunk hozzá..Kisebb üvegekbe tesszük, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
A főzés úgy 6-7 óra.

Tipp:

Barnakenyérre kenve ízletes vitamindús reggeli vagy vacsora.
Egy kanállal mindig teszek a pörköltalaphoz is.
A borsot-bár a recept egészben írja-én frissen őrölve adtam hozzá.




Jó étvágyat!

2013. augusztus 11., vasárnap

Vegetáriánus "húsleves" tökbélből


Egy kis személyes:

Olvasmányélményeim, s az idős smerőseim elbeszélései alapján tudom, hogy a  szegény emberek mindent megbecsültek, ami megtermett, s találékonyságuk ,ha főzésről volt szó, felülmúlt minden képzeletet.Szinte a semmiből is képesek voltak finomat készíteni.
Valahol olvastam, hogy a falusi parasztasszonyok a tök beléből is fantasztikus "húslevest" főztek. Vagy azért, mert nem jutott hús, vagy azért mert betartották a negyven napos böjtöt húsvét előtt.
Tökfőzelék készítése közben épp kidobni készültem a kivájt belet, mikor ez eszembe jutott.Gondoltam,egy próbát megér! Most már tudom, nem egyszeri próbálkozás volt. Én sosem voltam igazán húsrajongó, több évig teljesen el is hagytam az étrendemből, természetes volt, hogy nekem ízlett a végeredmény! De a férjemet, aki rajong a húslevesért, is ennyire elbűvölje, azt nem gondoltam volna! Azt mondta, ezután mindig így készítsem.Ízében, színében, állagában nagyon hasonlít rokonára.A receptben nincs semmi ördöngősség. Bárki elkészítheti.

Hozzávalók:

egy nagyobb vagy két kisebb spárgatök kikapart bele magostól
4-5 sárgarépa
3 petrezselyeem
egy kis darab karalábé
egy darab zeller
egy kis cikk kelkáposzta
3 fej gomba
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyemzöld
pár szár zellerzöld
10-15 szem egész bors ( lehet fekete, de én vegyesen használom)
só (esetleg Vegamix vagy ételízesítő-ez elhagyható)
1 evőkanál olaj (kevesebb lehet, ha diétásabban szeretnénk)

Elkészítése:

Pontosan úgy járunk el, mintha húslevest főznénk.
A tökbelet hideg vízzel odatesszük főni lassú tűzön. Hozzáadjuk a borsot. Ha felfőtt, felzöldségezzük. Nem kell megijedni, ha a tökbéltől zavarosabbnak látszik a leveslé, szűrés után szépen letisztul.
Mindaddig gyöngyözve éppen csak főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak. Mielőtt levesszük a tűzről, meglocsoljuk a tetejét olajjal. Ezt nem az ízért,hanem a látványért tegyük meg!Sűrű szűrőn leszürjük, s bármilyen levesbetéttel tálaljuk.
Könnyű, finom leves,jó étvágyat hozzá!



2013. augusztus 10., szombat

"Kókuszgolyó" búzadarából




Egy kis személyes:

Gyakran előfordul, hogy gyorsan vágyunk egy kis finom,könnyű édességre, de se időnk, se kedvünk hoszzú időt tölteni a konyhában. Akkor ezt a receptet érdemes kipróbálni. Ha a hűtési időt nem számítom, hamar kész, s a gombóckészítésnél és a hempergetésnél a kicsik is segíthetnek.

Hozzávalók: (egy kis adaghoz)

2 dl tej
2 evőkanál búzadara
1 kávéskanál vaj (margarin)
1 vaníliás cukor
1-2 evőkanál porcukor
1 evőkanál darált mandula (mandulaforgácsból-de el is hagyható)
1 kis csomag kókuszreszelék
1 csipet só
szükség szerint darált keksz

Elkészítése:

A tejet a sóval, vajjal, vaníliáscukorral, búzadarával odatesszük főni.A végén hozzáadjuk a kókuszreszelék felét,s egy picit tovább főzzük. Igyekezzünk sűrű "tejbegrízt készíteni." Ha kihűlt, hűtőben is pihentetjük legalább egy fél órát. Majd hozzáadjuk a többi hozzávalót,s formálható masszát készítünk. Ha nagyon lágy lenne, valamilyen nedvszívó élelmiszerrel segíthetünk a dolgon. (kekszmorzsa, búzacsira, búzakorpa)  Kis gombócokat formálunk, s belehempergetjük a maradék kókuszreszelékbe.
Hűtve kínáljuk.

Tipp:

Mandulaforgácsba vagy darált mandulába is forgathatjuk.
A közepébe tehetünk mogyorót, mandulát,marcipángolyót, esetleg valamilyen gyümölcsöt.(gyümölcsdarabkát)

Jó étvágyat!

2013. augusztus 7., szerda

Hideg őszibarack-krémleves


Egy kis személyes:

Kánikulában  az egyik legjobb fogás a hideg gyümölcsleves. Egyrészt pótolja a szervezetünk számára elengedhetetlen folyadékot, másrészt elkészítéséhez nem kell hő,így a gyümölcs összes jótékony hatását megőrzi. Nagyon hamar elkészíthető.

Hozzávalók:

2 kg őszibarack
két-három kanál porcukor (Xylit)
2 dl főzőtejszín
2 dl tej
1 vaníliás cukor (egy darabka vaníliarúd)
szükség szerinti hideg víz

Elkészítése:

Az őszibarack héját lehúzzuk, s kimagozzuk. Az így kapott gyümölcshúst pürésítjük, a megadott hozzávalókkal ízesítjük, majd a tejszínnel, tejjel, vízzel krémleves sűrűségűre hígítjuk.
Jól lehűtjük, s tejszínhabbal tálaljuk.

Tipp:

Ha sima baracklevest szeretnénk hidegen, csak a gyümölcs felét turmixoljuk, egy kicsit hígabbra készítjük, s betétként vékony, hosszúkás szeletkékre vágott barackot adunk hozzá.
A krémlevest vaníliafagyival is tálalhatjuk.
Bármilyen gyümölcsből elkészíthető ez a finom krémleves, de az aprómagvas gyümölcsöket passzírozni is kell.

JÓ ÉTVÁGYAT!

2013. augusztus 6., kedd

Bejgli-kalács




Egy kis személyes:
Nagyon szeretjük a kalácsféléket, ezért sok változatban készül nálunk.  Ez a kalács nagyon finom, dekoratív, szeletelve is mutatós.

Hozzávalók a tésztához:
32 dkg finomliszt
5 dkg olvasztott vaj vagy margarin
2 evőkanál kristálycukor
2,5 dkg élesztő (fél csomag szárított élesztő)
kb. 1,5 dl langyos tej
2 tojás sárgája
1,5 evőkanál kakaó
1 vanliás cukor
1 csipet só

Elkészítése:

Az élesztőt pici cukorral, kevés langos tejjel felfuttatjuk. A lisztet  a cukorral,  vaníliás cukorral,sóval eldolgozzuk. Hozzáadjuk az  a tojás sárgáját, az élesztőt,.az olvasztott vajat,(margarint) és annyi langyos tejjel dolgozzuk össze, hogy szép fényes,rugalmas,lágy kelt tésztát kapjunk. (Én a kenyérsütő dagasztóprogramját használom a leírás szerint.)
A kidolgozott tésztát kettéválasztjuk, s a felébe beledagasztjuk a kakaót. Egy-két mokkáskanálnyi tejjel megkönnyíthetjük a kakaó bedolgozását.) Meleg helyen duplájára kelesztjük
Mind a két tésztából külön-külön lisztezett deszkán fél centiméter vastag téglalapokat nyújtunk, s a kakaós lapot ráhelyezzük a vaníliásra. Egy kicsit így is nyújthatunk rajta, így a rétegek nem válnak szét.
Majd feltekerjük, mint a bejglit. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, s legalább egy fél órát itt is pihentetjük.
Tojássárgával kenjük, s előmelegített sütőben szép sárgás-barnára sütjük. (20-25perc)
Még melegen rácsra tesszük, hogy ne vizesedjen be az alja.

Az elkészítése képekben:





JÓ ÉTVÁGYAT!

2013. augusztus 3., szombat

Szezámmagos csirkemell



Egy kis személyes:

Bár nem vagyok a kínai konyha rajongója, de vannak finom, különleges ízek, melyeket érdemes becsempészni a hagyományos ételeink közé.

Hozzávalók:

1 tojás
3 ek. étkezési keményítő
6 ek. liszt
1 ek. olaj
1,5 kk. sütőpor
csipet só
kevés víz
Hideg szószhoz:
kechup, chili, méz, 3-4ek szezámmag.

Elkészítés:

A megsózott, borsozott, felcsíkozott csirkemellet vízzel és egy kis keményítővel összekeverjük, majd miután állt egy kicsit, belekavarjuk a csirkemellet a hozzávalókból  sűrű palacsintatészta állagúra kevert masszába. Ezután egyesével olajban kisütjük, ügyelve arra, hogy ne süssük túl. Miután kisült, le kell csepegtetni.
Ezután a hidegen kikevert masszába belekeverjük a kisütött csirkemelleket.

Megjegyzés:

Ezt a panírozási módot szósz nélkül is használom. Sokkal könnyebb a liszt tojás zsemlemorzsa változatnál.
Az elkészítés módja megtalálható Youtubeon, a szezámmagos csirkemell keresési találatai között.


JÓ ÉTVÁGYAT!

2013. augusztus 2., péntek

Rebarbarás tökdzsem

Egy kis személyes:

Ezt a receptet a véletlen szülte.
A rebarbaránkon-hisz már megtermette a magáét-ma csak két szép levélnyél volt.  Ezt eldobni vétek, befőzni kevés.
Bár kicsi a kertünk, mindig van benne több bokor spárgatök. Bárhol jól érzi magát, csak locsolni kell. Ilyenkor aztán terem is bőségesen. Ma is legyalultam öt szép példányt: lett belőle tökfőzelék, fagyasztottam is, s fél kilónyit kísérletezésre szántam. Olyan finom lett a végeredmény, hogy azonnal, frissiben megosztom.
Jövőre tudatosan fogok ilyet készíteni! De ha az egyetlen tő rebarbarám úgy akarja, még az idén is.

Hozzávalók:

50 dkg tisztított, gyalult spárgatök
2 vastagabb tisztított rebarbaraszár
egy kis darab vaníliarúd
3-4 kis darab egész fahéj
30-40 dkg cukor
fél csomag dzsemfix
kevés ecet

Elkészítése:

A gyalult tököt enyhén ecetes vízben előfőzzük, s leszűrjük. A feldarabolt rebarbarával, a fűszerekkel odatesszük főni egy pici vizet öntve alá. Addig főzzük, míg a rebarbara szétesik, s nem marad már leve. A cukorba keverjük bele dzsemfixet, s adjuk hozzá a rebarbarás tökhöz.
Amikor összefőtt (két-három perc) mehet is az üvegbe, majd a helyére.

Megjegyzés:

A tök semleges ízű, és képes átvenni bármilyen ízvilágot. Ezen a dzsemen finoman érződik a vanília, a fahéj, s a rebarbara pikánsan savanykás íze. Valami fantasztikus!
Úgy gondolom, ha nincs rebarbaránk, felkarikázott citrommal is helyettesíthetjük, ha nem is teljesen ilyen ízt, de hasonlót kaphatunk. Bátran ajánlom kipróbálásra.

Tipp:

Ha nem akarjuk teljesen elfőzni a levét, használjunk egy teljes csomag zselésítőt!

JÓ ÉTVÁGYAT!


Görögdinnyehéj-befőtt

Egy kis személyes: 

Az egyik legkedveltebb nyári gyümölcsünk a dinnye. Ha vastag héjú fajtát sikerül választanunk, nem dobjuk ki.  A kellemes, savanykás ízű "hulladékból" nagyon finom befőtt készíthető. Érdemes kipróbálni! Mi szeretjük, télen igazi csemege.
Sok recept hosszadalmas, több napi munkát igényel. Én kikísérleteztem egy egyszerű és gyors megoldást. Íme:

Elkészítése:

Ha tudjuk, hogy a héj befőzésre vár, úgy esszük, hogy a piros húsból is maradjon rajta legalább egy fél centiméter, de lehet több is. A görögdinnye külső zöld héját vékonyan lehámozzuk. Kétszer két centis kockákra vágjuk, s enyhén ecetes vízben üvegesre főzzük. Leszűrjük. Az eredeti recept annyi cukorral dolgozik tovább, amennyi a párolt, leszűrt dinnye súlya. Én mindig jóval kevesebbet használok, s így tényleg egy kellemes, üdítő befőttet kapok. Ízlés szerinti cukrot,egy felszeletelt citromot, vaníliarúd darbakákat kevés vízzel felfőzök, s visszateszem  bele a dinnyehéj-kockákat.  Már csak felfőzöm, s mehet is az üvegekbe. Száraz dunszt után a helyére kerül.

Jó étvágyat!