2013. július 29., hétfő

Szatmári szilvalekvár nagyon egyszerűen


Egy kis személyes:

Szatmár híres a rézüstben főzött cukor-és tartósítószermentes szilvalekvárjáról. Nincs olyan vásár, ahol ne lehetne kapni, a penyigei Szenke-parti vásáron még azt is megnézhetjük, hogyan készül.  Nekem viszont nincs szükségem több tízkilónyira ebből a finomságból, nincs is ennyi felesleges szilvám,sőt a megfelelő felszerelésem is hiányzik. Ezért én minden évben megfőzöm a magam téli adagját a konyhában a gáztűzhelyen.

Nem kell megijedni! Nem kell mellette állni, nem fröcsköl, sőt kavargatni sem kell!

Elkészítése:

Az alaposan megmosott, érett szilvát (a kékszilva bármelyik fajtája jó) kimagozzuk. Egy lehetőleg csak befőzésre használatos nagyobb lábast vékonyan kikenünk ecettel, majd beletesszük a gyümölcsöt. Takaréklángon, még jobb, ha plusz vason főzzük.
 Nem szabad hozzányúlni, megkavarni, se nagy lángon főzni. Addig rotyogtatjuk, míg teljesen összeesik, s szinte elfővi a levét. Éjszakára le is kapcsolhatjuk, reggel lehet folytatni. CSAK EGY A FONTOS: LASSAN!!!!
Amikor már nagyon kevés lé van alatta,kavarni kell. Nem kell mellette állni. Az ecet miatt- melynek az íze teljesen elillan főzés közben- nem fog leragadni. Csak tőlünk függ ezután, hogy meddig hagyjuk a tűzön. Ha folyósabban szeretjük, kevesebb ideig, ha keményebb lekvárt szeretnénk tovább főzzük.
Forrón üvegekbe töltjük, s  mehet is a helyére. Tartósítószer nélkül is eláll, de egy késhegynyit a biztonság kedvéért tehetünk rá.

Jó tanács:

A legfinomabb lekvárt az apró szemű,úgynevezett "Nemtudom szilvából" főzhetünk.
Ne főzzük fazékban! A nagy lábas azért jobb, mert nem magas benne a szilvaréteg.
Ne töltsük tele az edényünket, mert a szilvalé miatt a térfogat nő,s kárba mehet az értékes lé.

JÓ ÉTVÁGYAT!


Épp csak elkezdett főni
Itt már egy kicsit összeesett

Itt kavartam meg először.

Már nem sok híja van

Kész is van!

Nagyon fincsi!

Nem ragadt le egy cseppet sem!





2013. július 6., szombat

Márványos karamellás

Egy kis személyes:

Ezzel a finom sütivel GULÁN BETTINA  10-es tanuló lepte meg az osztályfőnökét pedagógusnapra. A tanuló nem cukrász, de még csak nem is szakács osztályba jár. Ezért is dicséretes, hogy ilyen otthonosan mozog a konyhában.Személyesen is megkóstolhattam, így bátran ajánlhatom kipróbálásra.

Hozzávalók: (A tésztához)

20 dkg cukor
15 dkg liszt
1 dl tej
4 db tojás
fél csomag sütőpor
2 db 3 in 1 kávé
1 dl étolaj

Krémhez:

2 csomag karmell ízű pudingpor
5 dl tej
20 dkg Rama margarin/vaj
15 dkg porcukor
Tetejére: 4 dl tejszínhab

Elkészítés:

A hozzávalókból piskótatésztát készítünk, közepes méretű tepsibe öntjük és 180 fokon megsütjük. A krémhez a pudingot a tejben megfőzzük, majd kihűtjük. A Rama margarint/vajat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a pudingot és a kihűlt tészta tetejére simítjuk. A tejszínt felverjük, a krémre kenjük, de nem kell nagyon elsimítani. Két teáskanál karamell pudingot 3 teáskanál cukorral, 2 teáskanál étolajjal és kb 1-1,5 dl vízzel felfőzünk. A tejszínre csurgatjuk és egy pálcika segítségével belecirógatjuk a habba, hogy szép márványmintás legyen.

Jó étvágyat!

2013. július 5., péntek

Sajtkrémes karaj


Egy kis személyes:

Nagyon szeretem ezt az ételt. Elsősorban az vonz benne, hogy nagyon hamar elkészíthető.S mindig az utolsó szeletig el is fogy, arra bizonyíték, hogy nagyon finom is.
  • 6-8 karajszelet
  • 2 tömlős, sonkás ízesítésű krémsajt
  • 2-3 dl főzőtejszín
  • 1 tojás
  • ízlés szerint reszelt trappista sajt
  • kevés liszt
  • bors
  • 2 evőkanál olaj

Elkészítése:

A befűszerezett, vékonyra klopfolt karajszeleteket lisztbe forgatjuk, s kevés olajon -teflonserpenyőben- elősütjük. Egy tűzálló tál aljára fektetjük őket, s vastagon megkenjük krémsajttal. Nyakon öntjük a tojással elhabart tejszínnel, s fólia alatt előmelegített sütőben pároljuk. (Hús minőségétől függően 10-15 perc, de a puhaságát érdemes ellenőrizni.) Mikor már majdnem kész, eltávolítjuk a fóliát, megszórjuk reszelt sajttal, s addig sütjük, míg a maradék lé elpárolog. Pirítani nem kell.

Tipp:

Trappista sajt nélkül is finom.
Bármilyen ízű tömlős sajtot használhatunk, s apróra vágott hagymával, fokhagymával, apróra vágott petrezselyemmel tehetjük még különlegesebbé.
Csirkemellből is finom, de akkor a párolási idő jóval rövidebb.
Burgonyapüré, rizs, vagy zöldségsaláta illik hozzá.

Jó étvágyat!